Az üzem építését nyáron kezdik meg, és az ott megtermelt bioüzemanyag várhatóan elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az Európai Unió megújuló energia irányelvében meghatározott, a fejlett - azaz hulladék- vagy maradékanyagokból előállított - bioüzemanyagokra vonatkozó előírásait a következő néhány évben.
 
Az ír ClonBio Group Limited tulajdonában lévő Pannonia Bio - kezdetben Pannonia Ethanol néven - 2012 óta gyárt  biotermékeket Dunaföldváron; 2019-ben 1,2 millió tonna hazai kukorica feldolgozásával 500 millió liternél több etanolt, 300 ezer tonnát meghaladó mennyiségű, GMO-mentes, magas fehérjetartalmú állati takarmányt és mintegy 10 ezer tonna kukoricaolajat állított elő. A termékeket több mint 30 országba exportáló cég 250 embert foglalkoztat, közvetve 2850 munkahely fenntartását támogatja.
 
A zrt. 2019-ben 27,5 százalékkal növelte értékesítését, bevétele meghaladta a 367 millió eurót, valamint 152 százalékkal, 95,8 millió euróra nőtt a zrt. adózás előtti eredménye. A növekedést az erős etanol árak is elősegítettek - írták.
 
Kitértek arra, hogy 2020 elején a koronavírus-járvány miatt gyengült az etanol iránti kereslet, ami gyengítette az etanol árát, és befolyásolhatja a cég idei profitját, de azt is megjegyezték, hogy a Pannonia Bio üzleti kilátásai pozitívak.
 
A zrt. a 2019 és 2021 közötti beruházási programban energiahatékonysági fejlesztéseket is megvalósít a meglévő üzemegységein, amelytől 0,8 petajoule energia megtakarítását várják. A közlemény szerint ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy Magyarország teljesítse a kitűzött energiahatékonyság-javítási céljainak 10 százalékát.
 
Beszámoltak arról, hogy a napenergia-iparágban végrehajtott befektetéseknek köszönhetően ez év végére legalább 35 megawatt kapacitású, működő naperőmű lesz a Pannonia Bio tulajdonában. A Pannonia Bio leányvállalata, a Pannonia Solar Zrt. 2019 óta folyamatosan bővíti portfólióját naperőművekkel az ország különböző pontjain; jelenleg több mint 40 projekt van a cég tulajdonában, melyeknek körülbelül egyharmada már működik.