Balázs Gábor ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató Boda Vilmos munkásságát magasztalta ünnepi beszédében.
Dr. Boda Vilmos 1873-ban, az országban ötödikként alakította megy Szekszárdon a Szekszárdi Önkéntes Tornász és Tűzoltó Egyletet, melynek első parancsnoka volt mintegy negyven éven át. Az igazgató beszédéből kiderült, hogy a néhai parancsnok aktív, kezdeményező ember volt, akit terveitől nem lehetett egykönnyen eltántorítani. A közéletben is számos érdeme van, országgyűlési képviselőként rengeteget tett a megye fejlődéséért, örök elégedetlenkedőként energiáját a köz érdekében használta, bírált, javasolt, közvéleményt formált. Az, hogy ez az emlékhely létrejöhetett, szintén Boda Vilmos öröksége, hiszen az ő eszmeiségének köszönhető, hogy még most is vannak olyan tűzoltók.
Bacsmai László plébános beszédét egy mondással kezdte, miszerint, aki nem becsüli a múltját, az nem érdemli a jelent, annak jövője bizonytalan lehet. Bacsmai László fontosnak tartja, hogy az emlékezés cselekvésre indítson, vagyis annak az életpéldáját kövessük, akire emlékezünk, de azt a saját körülményeinkben, a saját életünkre alkalmazva tudjuk megélni. A múltból táplálkozzunk, a jelenben éljünk és a jövőbe tekintsünk. A plébános beszédét követően megszentelte az emléktáblát.
Velencei István, egykori parancsnok pohárköszöntőjében Boda Vilmos életútjának, munkásságának néhány fontosabb momentumát emelte ki, majd a jelenlévők az emlékhely névadójára emelték poharukat.
Mindezek után emléktáblát avattak Boda Vilmos végső nyughelyén a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a Szekszárdi Önkéntes Tűzoltó, Hagyományőrző és Sport Egyesület kezdeményezésére. A sírhely felkutatásában Schneiderné Erzsike, a kirendeltség egykori munkatársa vállat oroszlánrészt, de Czövek Szabolcs, Benedek László és Bősze Zoltán is segítségére voltak. Az emléktáblát a szekszárdi Alsóvárosi temetőben Steinerné Góra Aranka, a sírbolt jelenlegi tulajdonosa leplezte le, majd Benedek László és Czövek Szabolcs koszorút, az igazgatóság és a kirendeltség pedig virágot helyeztek el a sírra.