Novák Katalin elmondta, a bankok már több mint 200 szerződést meg is kötöttek, a szabadon felhasználható, kölcsönként induló támogatást igénylők 88 százaléka pedig a maximális 10 millió forintot kéri, amelyet jellemzően otthonteremtésre, házfelújításra, autóvásárlásra fordítanak, de van, aki vállalkozást indít belőle.
Az igénylők között többen vannak, akik ikreket várnak, sőt egy családban hármasikrek születnek majd, valamint külföldről Magyarországra visszaköltözők is élnek a lehetőséggel – számolt be róla az államtitkár.
Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a támogatás igénybevételéhez a házaspár egyik tagjának legalább hároméves társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelybe a külföldön szerzett tb-jogviszony is beszámítható.
A visszajelzések szerint az ügyintézés a hivatalokban és a bankoknál is elég gyors, ráadásul a tb-igazolást nemcsak személyesen, hanem ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni – közölte Novák Katalin.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy egyes pénzintézeteknél az igénylésnek még az sem akadálya, ha a kérelmező próbaidőn vagy táppénzen van.
Szintén töretlen az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, a múlt hétfői indulás óta már majdnem négyezer kérelem érkezett be, majdnem a fele elektronikus úton, hiszen a támogatás igénylése teljesen elektronikusan is lehetséges – közölte Novák Katalin.
Hozzátette, sokan élnek továbbá a családvédelmi akcióterv július elsején életbe lépett másik két elemével, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségével, valamint a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változatával.
A családvédelmi akcióterv „mérföldkő” a családok támogatásában, hiszen korábban még nem voltak hasonló lehetőségek – hangoztatta az államtitkár.
Kiemelte, azt szeretnék, ha a fiataloknak nőne a mozgástere, könnyebb lenne nekik az önálló élet elkezdése, valamint akkor és annyi gyereket vállalhatnának, amikor és amennyit szeretnének.