Hozzátette, hogy a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett. Azt az elmúlt tíz év is bizonyította, hogy a magyar emberek munkából szeretnének és tudnak megélni - mondta.
 
A Vodafone Magyarország és az ITM közös kezdeményezése abban nyújt támogatást a munkaadóknak és munkavállalóknak, hogy a sok nehézséggel járó járványhelyzetben is folytatni tudják munkájukat. A honlapok díjmentes elérésének biztosítása hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, a vállalkozások és az állampolgárok költségeinek csökkenéséhez a legnehezebb időkben - mutatott rá György László.
 
Az államtitkár kiemelte: hálásak a cégnek, mivel a honlapok ingyenes elérése nemcsak költségcsökkenést jelent a kis- és középvállalkozásoknak, hanem az információhoz jutáson keresztül segíti a felmerült kérdéseik megoldását.
 
A járvány előretörése és az egészségügyi korlátozások miatt az elmúlt fél évben felértékelődött a telekommunikáció, az internetes kapcsolattartás. A telekommunikációs vállalatokra ezáltal nagyobb szerep hárul, fokozottan részt kell vállalniuk az egészségügyi védekezés támogatásában - mondta. Hozzátette: ennek egyik lépéseként a kormány az internet ingyenessé tételéről döntött a középfokú oktatásban távoktatásban részt vevőknek a múlt héten.
 
A most ingyenessé tett honlapok között említette a koronavirus.gov.hu oldalt, a VALI - Vállalkozói Információs Portált, ahol a cégek igényeire szabott ingyenes képzéseket, államilag támogatott kedvezményes kamatozású hiteleket is találhatnak. Kiemelt kormányzati cél a munkahelyek megőrzése, és új munkahelyek megőrzése, ezért a Vodafone hálózatán keresztül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapja is ingyenesen elérhető.
 
Közlése szerint folyamatosan azon dolgoznak, hogy "kanyarban előzzön" az ország. Így az ingyenessé tett oldalak között vannak uniós pályázati forrásokat tartalmazó oldalak, vagy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapja. Mindezek hozzájárulnak a gazdaság ütőképességéhez, hogy a magyar munkanélküliségi ráta a legjobbak között van a jelen pillanatban a járvány ellenére Európában, és 750 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-előtt - összegezte György László.
 
Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke kiemelte: a kormányzati, önkormányzati, állami és európai uniós portálok adatforgalom generálása nélküli használata segít az óvintézkedések betartásában is.
 
Hozzátette: a járvány megjelenése óta elsődlegesnek tekintik az országot segítő szolgáltatások kidolgozását. Ahogy már idén márciusban, úgy most is, adatkeret használat nélkül teszik elérhetővé a legfontosabb, digitális oktatást segítő oldalakat és alkalmazásokat, több ezer diákot és pedagógust segítve ezzel.
 
A következő hónapokban az ingyenessé tett oldalak - közöttük kormányzati, önkormányzati portálok, európai uniós programokkal kapcsolatos weboldalak - gazdasági szempontból is segíthetik a lakosságot. Figyelmük fókuszában a digitális esélyegyenlőség támogatása, a cégek - különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások - digitalizálása, a kritikus állami funkciók digitalizációjának felgyorsítása, valamint a kormányzati döntéshozatalt támogató rendszerek fejlesztése áll. Bíznak benne, hogy ezekkel az intézkedésekkel hozzájárulnak a munkaerőpiaci helyzet további javulásához, a cégek versenyképességének helyreállításához, sikeres védekezéshez és a gazdaság életben tartásához, újraindításához - mondta.
 
A portálok listája, és bővebb információ a https://www.vodafone.hu/informacio#gazdasag-ujrainditasa oldalon olvasható. Közölték: a résztvevő oldalak adatmentessége legfeljebb 2021. január 31-ig lesz elérhető, ami a körülmények és a kormányzati intézkedések függvényében változhat. Az olyan beágyazott videós tartalmak vagy linkek adatforgalommentes elérését, amelyek az oldalról kivezetnek, nem tudják biztosítani. Az ingyenesség érvényes lakossági és kisvállalati ügyfelekre, legfeljebb mobil adatkeretük felhasználásáig.