Hozzátette: a kormány és a pénzügyi terület képviselői kiemelten kezelik a pénzügyi tudatosságot, e területen egyre újabb ismeretek jelennek meg. A miniszter kifejtette: segítséget kell nyújtani az embereknek ahhoz, hogy a mindennapi élethez, megtakarítások tervezéséhez, öngondoskodási formák kiválasztásához megfelelő pénzügyi ismeretük legyen.

Rámutatott arra, hogy a magyar családok alig negyede tervezi meg költségvetését, miközben az OECD-országokban az arány 60 százalék. Van még bőven tennivaló e téren a tudatos pénzügyi döntések érdekében – fűzte hozzá. A kormány pénzügyi tudatosság fejlesztéséről szóló stratégiája a teljes lakosságot szeretné elérni, a Pénz7 pedig kiemelten fontos a fiatalok eléréséhez. A programsorozat központi témája idén a biztosítás és a korszerű pénzhasználat, a digitális biztonság lesznek – ismertette a miniszter.

Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Pénz7 a European és Global Money Week eseménysorozat része. A magyar program önmagában több diákot, tanárt, oktatót és önkéntest tudott felmutatni tavaly, mint amennyit Franciaországban, Olaszországban, Németországban együttesen elértek – mondta. Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a pénzügyi és a vállalkozási ismeretek beépüljenek a közoktatásba.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a rendezvénysorozat az elmúlt években kiegészült a vállalkozói ismeretek oktatásával is. Ez azért fontos, mert Magyarországon a 40 év alatti vállalkozók aránya mindössze 27 százalék, nagyon alacsony, és a magyar vállalkozói szektor jelenlegi problémája a generációváltás, amelyhez felkészült vállalkozók kellenek - tette hozzá.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára közölte: a magyar programsorozatot március 2. és 6. között rendezik meg, több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának mintegy 900 önkéntes szakember tart 11 500 órát. Magyarország 2015-ben csatlakozott először az European Money Week Európa szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. A program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozatokhoz is.

A programsorozat megnyitóján a Pénz7 pénzügyi kultúrafejlesztés kiemelt önkéntese díjat Varga Mihály pénzügyminiszter és Hegedüs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja kapták. A Pénz7 pénzügyi kultúra nagykövete az Európai Bankszövetség lett, intézményi kategóriában a Takarékbank és a Mastercard. A Pénz7 pénzügyi kultúra nagykövete egyéni kategóriában Terták Elemér közgazdász lett.