Szeptember 20-án tartandó közösségi felolvasóesten az író A kisfiú és vámpírok című, 1988-as kisregénye hangzik el a mű eredeti helyszínén, a szekszárdi Vármegyeházán, a díszteremben. A felolvasásba bárki bekapcsolódhat felolvasóként és hallgatóként - írták közleményükben.
 
November 21-én és 22-én szintén Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban rendezik meg a Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó találkozót Én itt vagyok - üzenet Új-Huligániából címmel.
 
A kétévente rendezendő eseményre ezúttal is a Kárpát-medencében élő vers- és prózamondókat, zenészeket, énekeseket várják. Kitértek arra is, hogy ha a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé a személyes jelenlétet a találkozón, akkor videofelvételen küldhetik be az előadók produkcióikat.
 
Baka Istvánt (1948-1995) a költői képalkotás és a szerepjáték-költészet egyik legjelentősebb megújítójaként tartja számon a kritika. 1975-től tíz verses- és több prózai, drámai kötete jelent meg, 1974-től a gyermekeknek szóló irodalmi folyóirat, a Kincskereső szerkesztője volt. Műfordítói tevékenységének köszönhető az orosz irodalom számos kiemelkedő művének tolmácsolása Puskintól Borisz Paszternakon át Vlagyimir Viszockijig. Munkásságát számos díjjal ismerték el, megkapta a József Attila- és a Babits-, valamint posztumusz a Mészöly Miklós-díjat.