A szerdai lapszámban megjelent cikkben a Századvég jogi szakértője úgy vélekedett: ha a baloldali pártok valóban komolyan vennék az előválasztást, akkor pontosan meghatározott pénzügyi és jogi részletszabályokat alkalmaznának.
 
Az Állami Számvevőszék korábban már megállapított tiltott pártfinanszírozással kapcsolatos törvénytelenséget a Jobbiknál - idézte fel.
 
"Világosan látszik, hogy az előválasztásnak nevezett baloldali show-műsor azon túl, hogy számos elemző szerint valóságos téttel nem bír, jogi értelemben is számtalan sebből vérzik. Eddigi tudásunk alapján sem érdemi adatvédelmi tájékoztatást, sem az adatbiztonsági előírásokat, sem pedig az adatkezelők személyét érin­tően nincsenek meg az elvárható minimális jogi követelmények" - hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.
 
Azt mondta: az utóbbi időben több baloldali szereplő is értekezett arról, hogy elfogadhatónak tartaná a választók - burkolt vagy nem burkolt - listázását.
 

A Századvég jogi szakértője azt is kiemelte, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény értelmében párt, nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást, továbbá névtelen adományt nem fogadhat el, az ilyen adományt az Országgyűlés által létrehozott alapítvány céljaira kell fordítani.